2010. április 16., péntek

Újra akarom kezdeni az egészet.

Mai napom.. hát, ez se volt jobb mint a többi. Alapvetően egy átlagos nap, de valami mégis aggasztott benne, valami mégis más volt. Mostanában, megint úgyérzem, hogy nem jövök ki olyan jól a barátaimmal mint régen. Azt hiszem az okát tudom is. Az állítólagos legjobb barátnőmmel, ha kettesben vagyunk alig van témánk. Amióta volt a "nagy" összeveszésünk, és újra kibékültünk egy év után, azóta semmi nem olyan mint régen. Bár, nem is nagyon akartam hogy olyan legyen, de most még rosszabb mint volt.. A másik barátnőm, akiről előző bejegyzésemben írtam, megint tök normális, nem tudom hogy nála mitől függ hogy mikor, kivel bunkó, de hát úgynézki őt így kell szeretni. Még ha társaságban vagyok, akkor is azt érzem, hogy egyedül vagyok. Már annyira szeretnék elballagni, új iskolába, új társaságba bejárni. De félek hogy elrontom hogy kihez megyek oda, kivel állok szóba, és kivel barátkozom össze.. Félek, hogy esetleg olyan osztályba kerülök ahol nem fogadnak be, ahol még egy ember sincs akivel kicsit hasonló lenne a stílusunk, vagy valami.. Meglátom milesz, végülis, várom is, meg nem is.
Még szünetben elkezdtem magam kenni barnító krémmel, előtte persze jól utána olvastam hogy mik a tapasztalatok. Hát a legtöbbször azt olvastam, hogy ne használjuk mert foltosak leszünk.. Én azért kiprobáltam, úgy gondoltam, hogy végülis nem olyan káros mint a szolárium.. Én nem lettem foltos tőle, sőt nagyon szép színem lett, és nem kopik foltosan. Utoljára, talán olyan 3 napja kentem be magam, nem vettem észre hogy kopna. Vagy eltaláltam a minőséget, vagy hülyeség amit a barnító krémekről írnak. Csak azért egy szinten bánt, hogy van aki viccelődött mikor első nap meglátott a suliban.. Olyan barna vagyok mint egy cigány, stb. Bár erre csak egy példa volt. Az illetővel azóta se beszélek, mert elég rosszul esett, igaz csak haver szinten voltunk jóba, de akkoris. Viszont örültem, mert barátnőimnek tetszett. Azt mondták, ne kenjem már magam tovább, mert ők világítani fognak mellettem.
És ááá, ma már végre adják az NCIS: Los Angelest, mondjuk azért sok eszük van hogy péntekre rakják.. A péntek estémet szivesebben eltölteném valami mással, mint a kedvenc sorozatom bámulásával, de hát ez van. Max. megoldom. Már napok óta várom, számolom vissza a napokat meg ilyenek. Borzasztó vagyok..
Tegnap örültem, hogy nem kell sokat tanulni mára.. Erre, feleltetnek kémiából. 45 percem volt, plusz a szünet, hogy megtanuljam, mert semmit nem tudtam. De végülis sikerült, négyest kaptam.. És majdnem ötöst, csak egy egyenletet már nemtudtam. Nembaj, mert ezzel is javítottam, pontosan azért feletetett mert egyetlen egy jegyem volt, egy egyes.. Szóval ez most igazán jóljött, de még mindig elég gyatrán állok.
Amúgy meg ha van kedvetek, halgassátok meg, aktuális kedvenc:
http://www.youtube.com/watch?v=uhLhdKGINzU

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése